Hírlevél feliratkozás

Álomfogó készítés papírcsipke középpel lépésről-lépésre

Az álomfogó nem csak a rossz álmokat gyűjti össze, hanem dekoratív dísze is a lakásnak, ezért sokan látnak neki az elkészítésének.

Ötletünkben nem csak azoknak nyújtunk segítséget, akik most készítik az első álomfogót, hanem azoknak is, akik az álomfogó közepébe papír alapot (mandalának vagy csipkének is hívhatnánk) szeretnének fűzni.

A képeket viszonteladóinknak tartott tavaszi vásárunkon készítettük.

 

Hozzávalók:

Válasszuk ki a megfelelő méretű fém alapkarikát. Ha a közepébe bele szeretnénk tenni a papírcsipkét, akkor mindenképp nagyobb alapkarikát válasszunk, hogy legyen hely a háló kialakítására.

 

 

Az Eldorádó horgolócérnából vágjunk le 1,5-2 méteres darabot, és kötözzük a karikához, majd a másik végét fogjuk össze egy kis gombolyagba. Legjobb, ha egy kis összehajtogatott papírdarabra tekerjük fel, mert úgy elkerüljük, hogy összegubancolódjon.
Elsőként a háló külső részét alakítsuk ki a következő hurkolással. A szálat az óramutató járásával megegyezően a kör belsejéből vezessük ki a karika előtt, majd a karika alatt vigyük vissza belülre a szál elé vezetve. Így egy hurkot fog képezni, ahogy az 1-es ábra is mutatja.

Haladjunk szépen körbe a karikán a 2-es ábra szerint ilyen hurkokat készítve. Ügyeljünk arra, hogy körülbelül azonos távolságra legyenek a hurkok, és minden hurok után feszítsük meg a szálat.

Ha papír álomfogót szeretnénk a karika közepébe tenni, akkor előbb számoljuk meg, hány "szirma" van a papírközépnek, és azzal azonos számú húrt készítsünk az első körben.

 

Ha a karikán körbeértünk (3-as ábra), akkor haladjunk tovább, csak már ne a karikán hurkoljuk a szálat, hanem az első körben készített húrok közepén, ahogy a 4-es ábra is mutatja.

 

Attól függően, hogy mennyi hely van a háló hurkolására a papírközép és a karika között, akár már az első kör után is, illetve több kör hurkolása után is beletehetjük a közepet.
Minden egyes "húr" közepén történt hurkolás után, vezessük át a szálat a papírközép egyik "szirom csúcsán" ...

 

... majd a szomszédos húr közepén egy hurok és megint a papírközép következő szirmán átvezetés....

 

... amíg körbe ne érünk.

 

Menet közben a szál feszítésével, illetve lazításával tudjuk a papírközepet középre igazítani.

 

Ezután jöhet a tetszés szerinti díszítés. Ragasztópisztollyal bármilyen száraztermést (szalmarózsa, izlandi moha, tölcsér virág, kézművesvirág, csillag lili stb.) felragaszthatunk a karika felső részére.

 

Kiegészíthetjük fa golyókkal, gyöngyökkel, csipkevirággal, bojtokkal, ...

 

A karika aljára kössünk 3 lelógó szálat. Tetszés szerint fűzzünk fel rá fagyöngyöket, fagolyókat, ...

 

 

... vesszőlabdát, tyúktollat, marabu tollat ...

 

... de ki is egészíthetjük a lelógó szálakat csipkeszalagokkal is.

 

Garantáljuk, hogy a képzeletünket és a fantáziánkat használva, nem fog két egyforma álomfogó készülni!

 

Íme egy álomfogó, ami foglalkozásunkon készült.

 

Van, aki több körben szőtte a hálót a papírközép köré, van aki kevesebben.

 

Ráadásként egy különleges álomfogót mutatunk, ahol a kis karikába szőtt papírközepű álomfogót, végül egy nagy karikába szőttük, de rendhagyó módon nem középre igazítottuk, hanem kissé oldalra csúsztatva.

Kellemes időtöltést és békés álmokat kívánunk!

 

 További ötletek>>>