Hírlevél feliratkozás

Fimo bárány készítése millefiori technikával

Hogyan készülhet Fimo gyurmából egy bárány?

Millefiori technikát használva ilyen egyszerűen. :)

Készíthetünk belőle medált, fülbevalót, kitűzőt, gombokat, díszíthetünk vele szalvétagyűrűt, beboríthatunk vele műanyagtojást stb.

Az ötlet innen letölthető, kinyomtatható.

Hozzávalók:

Egy papírlapra rajzoljuk meg a bárányt. Nagyobb méretben, mint amekkorát szeretnénk készíteni,
hogy megfelelően részletgazdag legyen majd a pici bárányka.
A fehér gyurmából nyújtsunk ki kb. 2 mm vastag lapot, a feketéből pedig készítsünk egy fekete hengert,
ami a rajzolt bárány szembogaránál nagyobb.

A fekete hengert a rajz szerint (itt kicsit féloldalasan) vonjuk be a fehér gyurmalap darabokkal.

Az asztalon hengergessük tömörre (hogy jól összetapadjanak a gyurmalapok, darabok), majd ezt a hengert vonjuk be
egy egyenletesen kinyújtott fekete gyurmalapba.

Hengergetéssel addig vékonyítsuk, ameddig el nem éri a rajzolt bárány szemének méretét, majd félbevágva helyezzük a rajzra.

A szemek körül alakítsuk ki a fejformát a rajz szerint a szürke gyurmából.
Kezdetnek egy "háromszög alapú hasáb" kerül a szemek fölé és alá.

A kinyújtott szürke gyurmalapokból felépíthetjük az arc részt. Az orrhoz egy félhengert vonjunk be egy kis darabon
fekete gyurmalappal és nyomjuk az arcrész alsó részéhez.

Szürke gyurmalapokból alakítsuk ki az ál részt úgy, hogy középre kis fekete gyurmalapot teszünk
(így fog az orr és szájrész kialakulni), majd a vonjuk be fekete gyurmalappal a szürke arcrészt és homlokrészt.

Ezután szürke gyurmából formáljuk meg a "fül alapú hasábokat", amiket oldalukon vonjunk be
fekete gyurmalappal és tegyük a rajzon a fej mellé.

Fehér gyurmalapokkal töltsük ki a fej és fül közötti részeket, majd az egész fejet vonjuk be fehér keretet adva neki.

A gyapjúbundához fehér és szürke gyurmalapot (kb. 2 mm vastag) tekerjünk fel, mint egy "kakaóscsigát".
Persze a domináns szín a fehér legyen.

A "gyapjú" hengert nyújtsuk olyan vékonyra, hogy a fej mellé helyezve arányos legyen.
Vágjuk akkora darabokra, mint amilyen magas a fej "oszlop", és rakosgassuk mellé a rajz szerint.
A gyapjú hengerek közötti részeket fehér gyurmával töltsük ki.

A gyapjúcsigákkal és fehér gyurmakitöltésekkel töltsük ki a rajzolt részt.
A fej körül fehér "félhengerekkel" alakítsuk ki a bundás részt.

Nyomkodjuk össze a hasábokat, hogy minél kevesebb levegős rész maradjon közöttük, majd fekete gyurmalappal
vonjuk be a bárányt. Ügyeljünk rá, hogy a körvonala szép hullámos maradjon.

Fekete gyurmahasábokkal alakítsuk ki a lábakat és nyomjuk a testhez. Ezután zöld gyurmalappal 2 rétegben
vonjuk be az egészet, majd töltsük ki a bárány körüli részt kör alakúra a zöld gyurmával.

Nyomjuk össze annyira, hogy egy tömör hengerként álljon össze.

Ezután jöhet a nyújtás, vékonyítás.

A hengert apró finom nyomkodással, szorítással (hüvelyk és mutatóujj szorításával) tömörítsük.
Mindig a henger közepéről haladjuk a végei felé, és ügyeljünk arra, hogy egyenletesen nyomjuk minden irányból
(így fogja megtartani a minta az arányokat).
Igyekezzünk úgy nyomkodni, hogy ne a külső része nyúljon a hengernek, hanem egyenletesen a közepe is.
Műanyag lapok közé téve és megnyomva, a külső részek nyúlását kicsit javítani tudjuk.

Most már csak addig kell tömöríteni, húzni, nyomni a hengert, ameddig el nem érjük a kívánt átmérőt.

A henger végein kb. 0,5 cm-es részen még hibás lehet a minta az alkotóelemek
egyenetlensége miatt, így azt a végén érdemes levágni.

Fontos!
A nudli nyújtás tilos! Sem a két tenyerünk között, sem az asztalon nem szabad hengergetéssel nyújtani, mert elcsavarodik a minta!



Így a közel 10 cm-es bárányból egyre kisebb bárányt tudunk készíteni.

A megfelelő méret elérésekor a gyurmavágó pengével szeleteket vágva, készíthetünk belőle
medált, fülbevalót, kulcstartódíszt, szalvétagyűrűt ...
A felhasználástól függően ékszeralapba nyomva, vagy kilyukasztva, kicsit megdomborítva jöhet az égetés
(elektromos sütőben 110 fok, 20-30 perc), majd a szerelvényezés, ragasztás ...

Forrás: www.sofa-polymerclay.ru

Ezzel a módszerrel készíthetünk nyuszit ...

színes halacskákat ...

nyári virágokat ...

mikulásvirág mintát ...

fülbevalót ...

gyűrűket, vagy brosst, gombokat stb.

 

A millefiori virág elkészítéséről itt írunk.

A millefiori színátmenetes levél elkészítéséről itt írunk.

Jó szórakozást kívánunk a millefiori technikához!

További ötletek>>>