Hírlevél feliratkozás

Karácsonyi filcszívek

Bionemezből, barkácsfilcből és kevés juta szalagból ízléses, skandináv hangulatú karácsonyi díszt készíthetünk bejárati ajtónkra, karácsonyfánkra, vagy az ünnepi dekoráció egyéb darabjaként.

Amire szükségünk lesz hozzá:
-bionemez vagy barkácsfilc, natúr színben
-tömőanyag
-hímzőfonal, választott színben
-hímzőtű
-juta szalag, natúr színben
-fa gombok
-csillagánizs
-olló
-ceruza
-fotokarton, A4
-selyemszalag

Első lépésben kartonpapírra rajzoljunk szívet ceruzával, tetszőleges méretben (kb. 8-10 cm). Ha bizonytalanok vagyunk kézügyességünkben, segítségképpen töltsünk le sablont az internetről. Ollóval vágjuk ki a rajzolt / kinyomtatott sablont, s fektessük rá a bionemezre / barkácsfilcre. Ceruzával rajzoljuk körbe, s vágjuk ki, majd ezt ismételjük meg még egyszer. Rajzoljunk kartonra egy ugyanilyen formájú, csak kisebb méretű szívet, majd fektessük rá az egyik kivágott filcszívre, rajzoljuk körbe és vágjuk ki, a képen látható módon.

A natúr színű juta szalagból vágjunk ki egy akkora négyzetet, ami legalább 1 cm-nyire fedi a kis "ablakot" a szív közepén mindegyik irányban. Az így kivágott jutadarabot fektessük a szívecske ablak mögé, majd fűzzünk tetszőleges színű hímzőfonalat a tűbe. A képen látható módon fércöltéssel, a szívecske ablak mentén varrjuk össze a filcet és a jutát, a szív mentén.

Következő lépésben rajzoljuk csillagocskákat ugyanerre a filcszívre, körbe az "ablak" körül, tetszőleges helyekre, majd öltsük végig őket tetszőleges színű fonallal. Varrhatunk kis fa gombokat is a szívre, tetszőleges helyre.

Az így elkészült ablakos szívecske mögé helyezzük oda a másik kivágott szívet, s pelenkaöltéssel kezdjük el összevarrni a széleiket. Amikor kb. a 2/3-ánál tartunk, állunk meg és tömjük ki a szívet töltőanyaggal. Jól tömködjük bele az anyagot, hogy legyen tartása majd a díszünknek. Ezután ugyanígy pelenkaöltéssel, öltsük végig a szív szélét.

Tetszőlegesen helyezhetünk csillagánizst a tömőanyagba, amely kellemes illatot fog kölcsönözni a díszünknek.

Szívünk tetejére varrjunk selyemszalagot, s függesszük fel karácsonyi dekorációnk közé, ajtódísznek, vagy karácsonyfánkra.

Jó munkát és kellemes készülődést kívánunk!

A PDF alapú leírás innen tölthető le.