Hírlevél feliratkozás

Strandtáska varrás egyszerűen

Itt a nyár, és ebben a melegben, amikor csak tehetjük, strandra megyünk. Ebben az ötletben egy rendkívül praktikus és mutatós, ámde egyszerűen elkészíthető strandtáska varrását mutatjuk meg.

Az ötlet és a leírás innen letölthető és kinyomtatható.

Hozzávalók:

 

Válasszuk ki a strandtáska külső és belső anyagát. Lehet tengerészes csíkos, de akár virágmintás is.

Szabjunk ki belőlük 2-2 db kb. 48-50 cm-es négyzetet.

Tipp:
Ha nem erős vászonból, hanem lágyabb patchwork anyagból varrjuk a strandtáskát, akkor célszerű tartásjavításként merevítő közbélést tenni bele. Ezt úgy a legegyszerűbb megcsinálni, ha a táska színének szánt anyag hátoldalára rávasaljuk a ragasztós merevítő közbélést, és így folytatjuk a varrást.

Mind a négy anyag alsó két sarkából vágjunk ki kb. 7-8 cm-es négyzetet.

A táska külső oldalának szánt anyagot színével fordítsuk egymásra, és a két oldalát, valamint az alját varrjuk össze.

Ezután a kivágott négyzetnél csípjük meg a felső anyagot és emeljük fel úgy, hogy a vágott anyagszélek fedjék egymást.

A varrás széleket simítsuk szét és tűzzük össze gombostűvel, majd itt is varrjuk össze az anyagot.

Ugyanígy, varrjuk meg a másik oldalon is.

A bélésnek szánt anyagot is fordítsuk színével egymásra és varrjuk össze a két oldalát. Az aljának összevarrásánál hagyjunk ki egy 10-15 cm-es részt, hogy majd ezen keresztül ki tudjuk fordítani a táskát.

A sarkokat is varrjuk össze, ahogy a külső anyagnál is tettük, majd fordítsuk ki úgy, hogy befelé legyenek a varrásszélek.

Tegyük egymásba az így elkészített "táskákat". Ügyeljünk arra, hogy az anyagok színei egymásfelé nézzenek!

Igazítsuk össze az alsó varrásvonalat és az oldalvarrásokat. A varrásszéleket hajtsuk két irányba.

Varrjuk végig össze körben a táska tetejét.

Ezután jöhet a kifordítás, a táska bélésének alján nyitva hagyott részen.

Varrjuk össze a bélésen nyitva hagyott részt.

Mivel ez a táska belsejében van, az anyag színéről is végigvarrhatjuk varrógéppel, minimális varrásszélességet hagyva, hogy ne ráncolódjon nagyon.

Hajtsuk a táskába a bélésrészt és már láthatjuk, hogyan is fog kinézni.

Hajtsuk félbe a táskát és szereljük fel a ringliket.

Jelöljük be a helyét az egyik oldalon, szereljük fel a ringlit, majd pontos hajtás után jelöljük át a helyét a másik oldalra.

A másik oldalra is szereljük fel a ringliket (összesen 4 helyre).

Sodorjunk a kenderzsinegből vastag kötelet, és fűzzük a ringliken át belülről kifelé, majd a végükre kössünk csomókat rögzítésként.

Jó strandolást kívánunk!

Forrás: Crafting Chicks

További ötletek>>>